Állandó kiállítás hátrányos helyzetű tanulók alkotásaiból a Belügyminisztériumban

A Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárságának folyosóját díszítik azok az alkotások, amelyeket a Tanodák és a Kollégium Plusz Program tanulói készítettek a 2021. nyarán meghirdetett rajzpályázatra. A több korcsoportban, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 2021. május-november közötti magyar elnökségének idején megrendezett „Születéstől a szakmáig – a felzárkózási és roma integrációs stratégiák első tíz éve” […]

Tovább »

Több mint 400 millió forintos pályázat a Biztos Kezdet Gyerekházaknak

2022. január 19-én jelentette be a Biztos Kezdet Gyerekház pályázat részleteit Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a hajdú-bihari Nagyrábén. A Biztos Kezdet Gyerekház program célja a hátrányos helyzetű gyermekek egészséges fejlődésének biztosítása, fejlődési lemaradásuk kompenzálása, szüleik gyereknevelési kompetenciáinak erősítése. A létesítmények az óvodáskort el nem ért gyermekek testi, értelmi, érzelmi […]

Tovább »

Jávorkai Sándort a magyarországi romákat képviselve, világpolgárként az 1696-ban, Pietro Guarnieri által készített hegedűvel járja a világot.

Jávorkai Sándort a magyarországi roma társadalmat képviselve, világpolgárként az 1696-ban, Pietro Guarnieri által készített hegedűvel járja a világot. A világ legnagyobb koncerttermeiben játszik roma szólistaként és büszkén közvetíti a legnagyobb nemzetközi színpadokon Magyarország kimagasló kulturális értékeit. Rendkívüli virtuóz és zenei képességei már kiskorában feltűnt édesapájának ami hatásásra első hegedűleckéit saját maga adta neki. Nem is […]

Tovább »

EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) igazgatójának kétoldalú tárgyalása

Matteo Mecacci úr, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) igazgatójának kétoldalú tárgyalása. Az 57 tagállamot tömörítő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) fő feladata az európai biztonság és stabilitás megőrzése; azaz a korai előrejelzés, a konfliktuskezelés, a válságkezelés és a válságot követő rehabilitáció. A biztonsági kérdések szerteágazó volta miatt munkáját több autonóm […]

Tovább »

A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2030 első intézkedési terve

A Kormány 1619/2021. (IX. 3.) határozatával elfogadta a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2030 végrehajtásának 2021-2024. évekre szóló kormányzati intézkedési tervét.

Tovább »

Miniszteri látogatás Kecskeméten a Biztos Kezdet Gyerekházban

2021.12.17. 6000 Kecskemét, Mezei u. 34. Biztos Kezdet Gyerekházak A Biztos Kezdet Gyerekház célja a hátrányos helyzetű, vagy halmozottan hátrányos helyzetű – köztük roma – gyermekek egészséges fejlődésének biztosítása, fejlődési lemaradásuk kompenzálása, szüleik gyereknevelési kompetenciáinak erősítése. A szolgáltatást a szülő és óvodáskort el nem ért gyermek együttesen veszi igénybe. A Gyerekházak létesítése és működtetése szorosan […]

Tovább »

Roma Koordinációs Tanács soron következő ülése

Időpont: 2021. december 10. 10 óra Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság Facebook oldalán : https://fb.me/e/1KJiATiHQ A legmagasabb szintű egyeztető fórum a Roma Koordinációs Tanács ülésezett ma. Az ülés témái :A felzárkózó települések hosszú távú programjának aktualitása. A felzárkózási szakterület aktualitása Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2030 És a felzárkózási szakterület Európa Tanács elnökségi megjelenései Az ülés formája: […]

Tovább »

Út a diplomához című program döntési eredményeinek meghirdetésére szervezett sajtótájékoztatója

Helyszín: 3515 Miskolc Egyetemváros A/4 épület, Szenátusi terem (főépület)Időpont: 2021. december 8. 11.30 óra Összhangban a 2021. augusztus 19-én megjelent 2030-ig szóló Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiával, valamint a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2030 végrehajtásának a 2021–2024. évekre szóló kormányzati intézkedési tervéről szóló 1619/2021. (IX. 3.) Korm. határozat 1. mellékletének II. 7. pontjával, a […]

Tovább »

Együtt kezdtük, együtt folytatjuk – Megtartották a „Magyar Nemzeti Roma Platform” idei évi zárókonferenciáját a Belügyminisztériumban

Szinte már hagyomány, hogy a Belügyminisztérium márvány aulájában kerül megrendezésre a „Magyar Nemzeti Roma Platform” éves zárókonferenciája, amelyet idén november 11-én tartottak meg. A Platform meghívottjai személyesen, illetve online tudtak csatlakozni az országos szintű eseményhez. Egy év alatt 4 megyét, 50 települést járt be a rendezvény, és 150 helyi jó gyakorlatot mutattak be a társadalmi […]

Tovább »

Kiskunhalason példaértékű munka zajlik

Megalakult az első magyar Cigány Nemzetiségi Diákkör Kiskunhalason, Szűcs Csaba alpolgármester kezdeményezésére. Majdnem 20 tagot számlál a közösség, melynek a legfontosabb feladata az általános és a középiskolás diákok, gyerekek segítése, mind a tanulásban, mind pedig a társas kapcsolatokban, a közösségbe való beilleszkedésben, valamint olyan programok szervezése, amelyek roma kultúrájukra, hagyományaikra épülnek, és amelyek az oktatásban és az […]

Tovább »

The “Hungarian National Roma Platform” visited Pest County and Budaörs

In early November, the “Hungarian National Roma Platform” took place in Pest County and Budaörs. The social consultation event was opened by Katalin Victor Langerné, Deputy State Secretary for Social Inclusion at the Ministry of Interior, represented by dr László Ulicska, Head of Department. Edina Dénes, the Artistic Director of the Study Hall in Budaörs […]

Tovább »

Ahol a betű cselekedetté válik – Magyarországi terepen járt az Európa Tanács Romaügyi Bizottsága

2021. május 21. és november 17. között Magyarország elnökségi feladatokat lát a strasbourgi Európa Tanács Miniszteri Bizottságában, amely a jogállamiság, az emberi jogok előmozdítására hivatott. Ez alkalomból október 27. és 29. között az Európa Tanács több, mint 40 tagot számláló roma ügyekkel foglalkozó szakértői bizottsága (ADI-ROM) hazánkban tartotta negyedik ülését a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős […]

Tovább »

Sikerrel zárult a Szimfónia Program – Zárókoncerten zenéltek a program résztvevői a Belügyminisztériumban

A tavalyi évben indult útjára a „Mindenki szívében van egy dallam” Szimfónia Program a Belügyminisztérium támogatásával, amelynek köszönhetően több mint 3000 hátrányos helyzetű 6 és 16 év közötti gyermek foghatott kezébe hangszert és élhette át a közösségi zenélés élményét. A program nemzetközi alapokon nyugszik, de a hazai sajátosságokat is figyelembe vette. A Belügyminisztérium 500 millió […]

Tovább »

„Születéstől a szakmáig – a felzárkózási és roma integrációs stratégiák első tíz éve” – Nemzetközi szakmai konferencia a Belügyminisztériumban

2021. május 21. és november 17. között Magyarország elnökségi feladatokat lát a strasbourgi Európa Tanács Miniszteri Bizottságában, amely a jogállamiság, az emberi jogok előmozdítására hivatott. Szeptember 22. és 24. között felzárkózási szakmai konferenciát rendez hazai és nemzetközi szakemberek részére a Belügyminisztérium. A „Születéstől a szakmáig – a felzárkózási és roma integrációs stratégiák első tíz éve” […]

Tovább »

Személyes jelenléttel folytatódott Ózdon a „Magyar Nemzeti Roma Platform” társadalmi konzultáció

Személyes jelenléttel folytatódott csütörtökön a „Magyar Nemzeti Roma Platform”: Ózdra és Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe látogatott a társadalmi konzultációs rendezvény, melyet Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára képviseletében Dr. Ulicska László főosztályvezető nyitott meg. A digitális konferencián megtartott konzultáción köszöntő beszédet mondott még Szabó Gergely, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke, Farkas Félix, roma […]

Tovább »

The consultation event called „Hungarian National Roma Platform” continued with a personal presence in Ózd

The “Hungarian National Roma Platform” continued on Thursday with a personal presence: the consultation event took place in Ózd, in Borsod-Abaúj-Zemplén County, which was opened by dr László Ulicska, Head of Department, representing Katalin Victor Langerné, Deputy State Secretary for Social Inclusion of the Ministry of Interior. Other speakers giving opening speeches at the consultation […]

Tovább »

Gyorsabban, magasabbra, erősebben! Hajrá Tanodások! – Olimpiát rendeztek Ibrányban

A Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága a hátrányos helyzetben élőknek nemcsak a munkához jutását, az oktatási körülményeinek javítását segíti, az életkörülményeinek az emelését tarja szem előtt, hanem a testmozgást, a sportot, a szabadidő hasznos, aktív eltöltését is támogatja. Ibrányban, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis településen immár harmadik alkalommal rendeztek a Tanodák, illetve az oda járó […]

Tovább »

„Mindenki szívében van egy dallam” – Koncerten zenéltek a Szimfónia Programban résztvevő gyerekek

Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár alapelve, hogy az esélyt meg kell teremteni, a felzárkózásnak ez az egyik alapja. A kultúrában, a zeneművészetben hangszerekkel. Ezt a célt szolgálta a tavaly útjára indított Szimfónia Program, amely a zenei tehetséggel megáldott fiataloknak segített és segít idén is elindulni, kiteljesedni a zene világában. A Belügyminisztérium 500 […]

Tovább »

Roma holokauszt megemlékezés – Interjú Langerné Victor Katalinnal a Magyar Televízióban

Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára stúdióbeszélgetésen vett részt Papp Róbert rendezővel a Magyar Televízióban. A velük készült beszélgetést az alábbi linken tudják elérni: https://hirado.hu/videok/roma-holokauszt/

Tovább »

ELISMERÉS LANGERNÉ VICTOR KATALINNAK

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a család nemzetközi napja alkalmából Családokért-díjat adományozott Langerné Victor Katalinnak, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárának. A miniszteri elismerések átadására 2021. augusztus 23-án Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban került sor. A helyettes államtitkár a díjjal járó bruttó 500 ezer forintos jutalmat a szabadszállási roma focista gyermektehetségek oktatására ajánlotta […]

Tovább »

A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programja – Online konferencia a társadalmi felzárkózási gyakorlatokról

A múlt héten online konferenciát tartottak a társadalmi felzárkózási gyakorlatokról az önkormányzati jógyakorlatok program keretében, amely 2008 óta működik a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének a felügyelete alatt. A társadalmi felzárkózásban kiemelt szerep jut a helyi viszonyokat jól ismerő, a helyi hátrányok leküzdésében közvetlen és gyors segítséget nyújtani tudó önkormányzatoknak. Az önkormányzatok szerves részei a társadalmi […]

Tovább »

The „Hungarian National Roma Platform” held a consultation on Thursday

25-06-2021 Roma Platform holding a meeting in the Ministry of Interior On Thursday, the Hungarian National Roma Platform as a nationwide series of consultation events held the subsequent consultation: the host of the event was Piskó village in Baranya County. The consultation was opened by dr László Ulicska, Head of Department, representing Katalin Victor Langerné, […]

Tovább »

Csütörtökön újabb konzultációt tartott a „Magyar Nemzeti Roma Platform”

Csütörtökön ismét konzultációt tartott országjáró útján a Magyar Nemzeti Roma Platform: Piskóra és Baranya megyébe kalauzolta el a résztvevőket a társadalmi konzultációs rendezvény, melyet Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára képviseletében Dr. Ulicska László főosztályvezető nyitott meg. A digitális konferencián megtartott konzultáción köszöntő beszédet mondott még Dr. Őri László, a Baranya […]

Tovább »

The „Hungarian National Roma Platform” consultation continued on Tuesday

On Tuesday, the Hungarian National Roma Platform continued its country tour: this time the consultation event visited Kerecsend and Heves County, which was opened by Iván Sörös, Head of Department, representing Katalin Victor Langerné, Deputy State Secretary for Social Inclusion of the Ministry of Interior. Other speakers giving opening speeches at the video conference included […]

Tovább »