Amilyen a nő, olyan a család, és amilyen a család, olyan a társadalom

Több mint félmillió embernek sikerült kikerülnie a mélyszegénységből a 2010-es kormányváltás óta – közölte a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár a közelmúltban rendezett „A roma nők szerepe a felzárkózásban Magyarországon, a kormányzat szemével” című konferencián.

Langerné Victor Katalin egy Veres Pálné idézettel hívta fel a figyelmet a nők szerepének fontosságára: „Amilyen a nő, olyan a család, és amilyen a család, olyan a társadalom.”

Az idézett mondat, amely a nők családokban és a családok társadalomban betöltött szerepére utal, tömören kifejezi a magyar kormány család és nőpolitikájának is a lényegét – mondta a helyettes államtitkár. Mindez megfogalmazódik az Alaptörvényünkben is, amely kimondja, hogy Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket, és azokat az alapelveket is lefekteti, amelyek szerint a nők és férfiak egyenlőek és a családok jelentik a nemzet fennmaradásának alapját.

Ennek jegyében a magyar kormányzat számos intézkedést hozott, ami a családokat és a nőket segítette az elmúlt években, így bevezette a családi adókedvezményt, amit főleg nők vesznek igénybe, továbbá a Munkahelyvédelmi Akcióprogram is a nők foglalkoztatását támogatja. Mindezek eredményeként soha eddig nem látott mértékben emelkedett a nők foglalkoztatási rátája.

A kormány minden olyan kezdeményezést támogat, ami segíti a nőket abban, hogy könnyebben tudják összehangolni a munkájukat a családi és magánéletükkel, például a GYED Extra intézkedés csomagon keresztül, amelynek keretében párhuzamosan jár az anyáknak a munkabérük és a gyermekgondozási ellátás, illetve a különféle atipikus foglalkoztatási módok támogatásán, vagy akár a gyermekek napközbeni felügyeletének teret adó bölcsőde és óvoda fejlesztéseken keresztül.

Ezek mind olyan intézkedések, amelyek nemcsak a nők helyzetbe hozását, hanem egyúttal a családokat és rajtuk keresztül a demográfiai céljainkat is szolgálják – hangsúlyozta Langerné Victor Katalin.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára szerint a kormány által elindított folyamatok fenntartható, maradandó javulást eredményeznek.