Kiskunhalason példaértékű munka zajlik

Megalakult az első magyar Cigány Nemzetiségi Diákkör Kiskunhalason, Szűcs Csaba alpolgármester kezdeményezésére. Majdnem 20 tagot számlál a közösség, melynek a legfontosabb feladata az általános és a középiskolás diákok, gyerekek segítése, mind a tanulásban, mind pedig a társas kapcsolatokban, a közösségbe való beilleszkedésben, valamint olyan programok szervezése, amelyek roma kultúrájukra, hagyományaikra épülnek, és amelyek az oktatásban és az életben való teljesítményüket is előmozdítják. A Diákkör tagjai a legkiválóbb fiatalok, a többiek példaképei. Az alakuló ülésen vehették át a megbízó levelüket. Vezetőjük Tóth Ramóna arról beszélt, hogy egy álom valósult meg számukra.

Kiskunhalason az asszonyok nemcsak csipkét szőnek, hanem a közösséget is összetartják: romák és nem romák. Hosszú évek óta tartó munka zajlik a városban, amelyet november elején – a Cigány Nemzetiségi Diákkör alakuló ülésével egybekötve – tekintett meg Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára.

A Nemzetiségi Diákkör ünnepélyes megalakulására a Thorma János Múzeumban került sor. Az eseményt a nemzeti Himnusz, majd a cigányhimnusz közös eléneklésével nyitották meg, közreműködött Kádár Szilárd és Horváth Tibor.

A roma asszonyoknak van egy különleges képessége, a család- és közösség-összetartás, amelyet munkába invesztáltak a településen: cigány származású asszonyokból álló szociális segítő hálózat támogatja a gyerekeket az óvodában, az iskolában, a középiskolában és otthon is, a tanulásban. Az eredmény rendkívüli: a városban elérték, hogy nincsenek iskolelhagyók és mindenki továbbtanul, szakmát szereznek, vagy egyetemre, főiskolára kerülnek a fiatalok.

A rendezvényen részt vett még Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter, Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, Bányai Gábor Kiskunhalas és térsége országgyűlési képviselője, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Fülöp Róbert Kiskunhalas Város polgármestere, és Szűcs Csaba Kiskunhalas Város alpolgármestere.

Novák Katalin miniszter és Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár és Sztojka Attila kormánybiztos