Együtt kezdtük, együtt folytatjuk – Megtartották a „Magyar Nemzeti Roma Platform” idei évi zárókonferenciáját a Belügyminisztériumban

Szinte már hagyomány, hogy a Belügyminisztérium márvány aulájában kerül megrendezésre a „Magyar Nemzeti Roma Platform” éves zárókonferenciája, amelyet idén november 11-én tartottak meg. A Platform meghívottjai személyesen, illetve online tudtak csatlakozni az országos szintű eseményhez. Egy év alatt 4 megyét, 50 települést járt be a rendezvény, és 150 helyi jó gyakorlatot mutattak be a társadalmi felzárkózás területén dolgozó szakemberek.

Dr. Felkai László közigazgatási államtitkár megnyitja a rendezvényt

A társadalmi konzultációs rendezvényt Dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára nyitotta meg. Majd Vecsei Miklós, társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos, Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára mondott köszöntő beszédet. Farkas Félix, roma nemzetiségi szószóló és Márton Zoltán a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság osztályvezetője is üdvözölte a Platform résztvevőit.

Ezt követően Langerné Victor Katalin, helyettes államtitkár „Együtt kezdtük, együtt folytatjuk” címmel prezentáción mutatta be a szakterület elért eredményeit.

Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár beszédet mond

A szünetekben tehetséges fiatal roma zenészek léptek fel: a Common Vibe és a Várkonyi csibészek szórakoztatták muzsikájukkal a közönséget: Makula Armando, Horváth Péter, Berki Milán, Baranyi Martin, Lukács Benjamin, Beri Ádám, Kotta Patrik, Bárdos Marcell, Miklósi Ákos.

A Platform csúcspontja a kerekasztal beszélgetés volt: a helyettes államtitkár moderálásával megvitatták a jó gyakorlatokat, az aktuális problémákat, tapasztalatokat, eltérő véleményeket, álláspontokat: kinek mi a jó gyakorlat? Mindenkinek jó az, ami másnak jó gyakorlat? Átadható? Adaptálható?

A kerekasztal résztvevői voltak: Dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, Szebellédi Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke, Szabó Gergely, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke, Dr. Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Hadnagy József, az egri Eszterházy Károly Egyetem Szociálpedagógiai Tanszékének vezetője, Orosz Noémi, szakkollégista, Lakatos György, a Budaörsi Tanoda vezetője.

Kerekasztal beszélgetés a Magyar Nemzeti Roma Platformon

Tehetséges roma fiatalok zenéltek

Az alábbi linken Önök is meghallgathatják a tehetséges roma fiatalok zenéjét:

https://m.youtube.com/watch?v=Dv4bTfBR6jA