November 20. – A Gyermekek Jogainak Világnapja

A Gyermek Jogairól szóló Egyezményt 1989. november 20-án New Yorkban fogadta el az Egyesült Nemzetek Szövetségének a Közgyűlése. Azóta november 20-át a Gyermekek Jogainak Világnapjaként tartjuk számon. Hazánkban az 1991. évi LXIV. törvénnyel hirdették ki a fenti egyezményt. Magyarországon 1997-ben ünnepelték először a gyermekek jogainak nemzetközi napját, az Országgyűlés ebben az évben fogadta el a […]

Tovább »

Ahol a betű cselekedetté válik – Magyarországi terepen járt az Európa Tanács Romaügyi Bizottsága

2021. május 21. és november 17. között Magyarország elnökségi feladatokat lát a strasbourgi Európa Tanács Miniszteri Bizottságában, amely a jogállamiság, az emberi jogok előmozdítására hivatott. Ez alkalomból október 27. és 29. között az Európa Tanács több, mint 40 tagot számláló roma ügyekkel foglalkozó szakértői bizottsága (ADI-ROM) hazánkban tartotta negyedik ülését a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős […]

Tovább »

Az 1956-os áldozatokra emlékeztek Barcson

Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára Barcson emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira. A 65. évforduló alkalmából új emlékművet avattak a városban, Tóth Dávid szobrászművész alkotását, amely a forradalom lángjából felszálló madarat ábrázolja. A megemlékezésen Szászfalvi László országgyűlési képviselőn kívül ünnepi beszédet mondott Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár is: “Budapesttől […]

Tovább »

Október 18. – A magyar festészet napja

Október 18-án ünnepeljük a magyar festészet napját. A Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága a nyáron rajzversenyt hirdetett azoknak a gyerekeknek, akik a felzárkózási programokban vesznek részt. Három témában nyújthattak be alkotásokat a jelentkezők: „Egy napom a Tanodában/Gondoskodó Kollégiumban”; „Így tanultam az online oktatás alatt a Tanodában/Gondoskodó Kollégiumban”; „Mi leszek, ha nagy leszek”. Sok tehetséges […]

Tovább »

Vilmányban tett látogatást a „Magyar Nemzeti Roma Platform” társadalmi konzultáció

Kedden ismét a hagyományos módon, személyes jelenléttel folytatódott a „Magyar Nemzeti Roma Platform”: Vilmányban és az ország északi részébe, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tett látogatást a társadalmi konzultációs rendezvény, melyet Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára nyitott meg. Beszédében kiemelte, hogy mennyire fontos a személyes kontaktus a szakterületet érintő problémák megvitatásában, örömmel vett […]

Tovább »

Gyorsabban, magasabbra, erősebben! Hajrá Tanodások! – Olimpiát rendeztek Ibrányban

A Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága a hátrányos helyzetben élőknek nemcsak a munkához jutását, az oktatási körülményeinek javítását segíti, az életkörülményeinek az emelését tarja szem előtt, hanem a testmozgást, a sportot, a szabadidő hasznos, aktív eltöltését is támogatja. Ibrányban, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis településen immár harmadik alkalommal rendeztek a Tanodák, illetve az oda járó […]

Tovább »

„Mindenki szívében van egy dallam” – Koncerten zenéltek a Szimfónia Programban résztvevő gyerekek

Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár alapelve, hogy az esélyt meg kell teremteni, a felzárkózásnak ez az egyik alapja. A kultúrában, a zeneművészetben hangszerekkel. Ezt a célt szolgálta a tavaly útjára indított Szimfónia Program, amely a zenei tehetséggel megáldott fiataloknak segített és segít idén is elindulni, kiteljesedni a zene világában. A Belügyminisztérium 500 […]

Tovább »

ELISMERÉS LANGERNÉ VICTOR KATALINNAK

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a család nemzetközi napja alkalmából Családokért-díjat adományozott Langerné Victor Katalinnak, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárának. A miniszteri elismerések átadására 2021. augusztus 23-án Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban került sor. A helyettes államtitkár a díjjal járó bruttó 500 ezer forintos jutalmat a szabadszállási roma focista gyermektehetségek oktatására ajánlotta […]

Tovább »

Augusztus 2. – A roma holokauszt, a porajmos áldozatainak nemzetközi emléknapja

Augusztus 2-a a roma holokauszt, a porajmos nemzetközi emléknapja. Ezen a napon emlékezünk meg azokról a Magyarországról elhurcolt roma származású honfitársainkról, akik az Auschwitz-Birkenau-i lágerekben lelték halálukat, augusztus 3-ára virradó éjjen közel háromezer romát gyilkoltak meg, többségében gyermekeket és nőket. A porajmos, parajmos vagy parrajmos kifejezés a cigány nyelv az egyik balkáni dialektusból származik, magyarországi lovári alakja pharrajimos. Eredeti jelentése „elpusztítás, elnyeletés”. A roma […]

Tovább »

A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programja – Online konferencia a társadalmi felzárkózási gyakorlatokról

A múlt héten online konferenciát tartottak a társadalmi felzárkózási gyakorlatokról az önkormányzati jógyakorlatok program keretében, amely 2008 óta működik a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének a felügyelete alatt. A társadalmi felzárkózásban kiemelt szerep jut a helyi viszonyokat jól ismerő, a helyi hátrányok leküzdésében közvetlen és gyors segítséget nyújtani tudó önkormányzatoknak. Az önkormányzatok szerves részei a társadalmi […]

Tovább »

Az idén is meghirdették a hátrányos helyzetű fiatalok tanulását segítő Útravaló Ösztöndíjprogramot

Hétfőn a Pest megyei Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában tartott sajtótájékoztatón hirdették meg ünnepélyes keretek között az idei évi Útravaló Ösztöndíjprogramot. Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetője beszédében elmondta, hogy a hátrányos helyzetű, köztük a roma fiataloknak – a jövőjüket meghatározó iskola- és pályaválasztásban – a jelenleginél is több segítségre van […]

Tovább »

Egy keresztény roma szakkollégista életútja – Interjú a Vásáry Tamás ösztöndíjas Virág Ádámmal

Virág Ádámot tavaly novemberben Vásáry Tamás ösztöndíjban részesítette Dr. Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára. Az ösztöndíjban azok részesülhetnek, akik kiemelkedő önkéntes tevékenységet végeznek. Ismerjék meg a keresztény roma szakkollégista életútját! Kérlek, mesélj magadról, az életutadról! Hogyan kerültél kapcsolatba a Keresztény Roma Szakkollégiummal? Gávavencsellőn élek, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Egy még kisebb […]

Tovább »

Ülést tartott a „Magyar Nemzeti Roma Platform” társadalmi konzultáció

A tegnapi napon tovább folytatódott országjáró útján a Magyar Nemzeti Roma Platform: ezúttal Fulókércsre és Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe látogatott virtuálisan a társadalmi konzultációs rendezvény, melyet Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára képviseletében Sörös Iván főosztályvezető nyitott meg. A digitális formában megtartott konzultáción köszöntő beszédet mondott még Farkas Félix, roma nemzetiségi szószóló és […]

Tovább »

Nemzeti Összetartozás Napja – Június 4.

Június 4-én emlékezünk az első világháborút lezáró trianoni békediktátumra. Magyarország 1920. június 4-én írta alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában a békeszerződést, mely során az ország területe kétharmadával lecsökkent. Románia 102 724 négyzetkilométernyi területet kapott, amely nagyobb terület, mint a mai magyar állam területe, a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz 20 913 km2 került, Horvátországgal együtt 62 ezer. Csehszlovákia 61 661 km2-rel, Ausztria 3967 km2-rel gyarapodott. Lengyelország […]

Tovább »

Felhívás – Rajzpályázat

FELHÍVÁS A Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága rajzpályázatot hirdet Pályázók köre: • Tanoda , Gondoskodó Kollégiumok. Intézményenként 1 db csoportos alkotással (amit legalább 3 tanuló készít) lehet pályázni. • Ezen programokban résztvevő gyerekek: egyénileg korosztályonként (6-10 éves, 11-15 éves, 16-20 évis korig) 1 db alkotással lehet pályázni. A rajzpályázat témái: „Egy napom a Tanodában/Gondoskodó […]

Tovább »

A magyarországi nemzetiségek nem kevesebbek senkinél – átadták az idei Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjakat

Átadták az idei Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjakat Budapesten, a Bolgár Művelődési Központban a múlt héten. A magyarországi nemzetiségek kultúrájáért végzett tevékenységek szakmai elismerésében 13 személy, illetve szervezet részesült. A Magyar Művelődési Intézet 2005-ben alapította a díjat, amely az elmúlt évben a miniszterelnök általános helyettesének szakmai elismerései közé került. A díj korábbi hagyományait megőrizve olyan személynek vagy […]

Tovább »

ERŐS ROMA KÖZÉPOSZTÁLYRA VAN SZÜKSÉGE AZ ORSZÁGNAK, AMIHEZ A KERESZTÉNY ROMA SZAKKOLLÉGIUMI HÁLÓZAT A MAG

Ökumenikus istentiszteleten adtak hálát a 10 éves Keresztény Roma Szakkollégiumi hálózatért Debrecenben a hét első napján. A jubileumi programokat ugyan a koronavírus-járvány átírta, de a közös szertartás kisebb létszámmal megvalósult a görögkatolikus főszékesegyházban. Az istentiszteletet Fülöp érsek-metropolita atya vezette, igét pedig Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdetett, majd a […]

Tovább »

ÁPRILIS 16. – A HOLOKAUSZT MAGYAR ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA

2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját. A megemlékezést kezdeményező Pokorni Zoltán – akkori oktatási miniszter- a budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy a középiskolákban minden évben április 16-án emlékezzenek meg a holokausztról. A magyar kormányzat 2000-ben döntött arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak […]

Tovább »

Kedden ülésezett a Romaügyekért Felelős Tematikus Munkacsoport

2021. április 14-én ismét ülésezett az Emberi Jogi Kerekasztal keretein belül működtetett  Romaügyekért Felelős Tematikus Munkacsoportja, amelyre a járványhelyzetre való tekintettel videokonferencia keretében került sor. A Kormány kilenc évvel ezelőtt, 2012. februári határozatában (1039/2012 (II. 22.) Korm. határozat) rendelkezett az Emberi Jogi Munkacsoport létrehozásáról, melynek fő feladata, hogy figyelemmel kísérje az emberi jogok érvényesülését Magyarországon, […]

Tovább »

Aki a szívével zenél – Interjú Jónás Géza Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjas cimbalomművésszel

2021. szeptember 24-én Jónás Géza cimbalomművész  „Pro Cultura Minoritatum Hungariae” Díjat kapott a Karmelita kolostorban. A „Pro Cultura Minoritatum Hungariae” Díj elismerésben olyan Magyarországon élő, vagy működő elismert nemzetiséghez tartozó személyek, szervezetek részesülhetnek, akik/amelyek kiemelkedő tevékenységet végeznek a Magyarországon élő nemzetiségek körében az anyanyelvi kulturális örökség megtartásáért, fejlesztéséért, s tevékenységükkel hozzájárulnak a Kárpát-medence népeinek együttéléséhez (például: a kulturális […]

Tovább »

10 éves a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat

10 éve, 2011. március 17-én írták alá a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat megalapításáról a szándéknyilatkozatot és az alapító okiratot. Az alapító egyházi szervezetek képviselői a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyar Görögkatolikus Egyház, a Római Katolikus Egyház részéről a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya voltak. A cigány népesség jelentős része nem fejezi be […]

Tovább »

Ingyenes lesz az internet a digitális oktatásban tanulóknak

A magyar kormány a járványügyi helyzetben a köznevelésben kötelezővé tett digitális oktatásra való tekintettel a digitális oktatással érintett családokat segítő intézkedést hozott. A miniszterelnök szombaton a közösségi oldalán jelentette be a hírt, és írta alá azt a kormányrendeletet, amely szerint ingyenes lesz 30 napra az internet a köznevelésben érintett családok számára: a helyhez kötött internet-hozzáférési […]

Tovább »

Magyar Nemzeti Roma Platform – angol nyelvű kisfilm a program bemutatásáról

Elkészült a 2019-2020-as Magyar Nemzeti Roma Platform pályázatot bemutató „Egy úton, együtt” c. kisfilm angol nyelvű változata. Célja, hogy a Roma Platform pályázaton keresztül bemutassa a helyi szinten zajló párbeszédet, együttműködési folyamatokat, valamint a felzárkózási szektorban érintett résztvevők sokszínűségét, egymással való összekapcsolódását. A kisfilmmel a társadalmi felzárkózás szakterület alapvető értékeit és módszereit, illetve az eddig […]

Tovább »

Deszegregáció a lakhatási programokban – online konferenciát tartottak a Belügyminisztériumban

Online fórumon tartottak ma egyeztetést a Belügyminisztérium és a Gyulafehérvári Caritas közös szervezésében. Az egyeztetés témája a Deszegregáció a lakhatási programokban volt.  Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár nyitó beszédét követően Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Sógor Enikő, a város alpolgármestere a csíksomlyói romatelep helyzetéről tartott előadást. Ezt követően a lakhatási programok tapasztalatairól […]

Tovább »