Budapest Talent Summit nemzetközi konferencia a tehetséggondozásról

2021. október 7-8-án hazánkban, a fővárosban rendezték meg a Budapest Talent Summit elnevezésű nemzetközi konferenciát, melynek célja, hogy a meghívott nemzetközi delegáltak és szakemberek megismerjék Magyarország átfogó tehetséggondozó stratégiáját, a világon egyedülálló Nemzeti Tehetség Programot, annak legfontosabb elemeit és az elért kiemelkedő eredményeket, és elindítson egy szélesebb körű európai párbeszédet  a tehetséggondozásról és annak jövőt formáló erejéről.

A konferencia a Nemzeti Tehetség Központ szakmai felügyeleti szervének a Miniszterelnökség, Családokért Felelős tárca nélküli miniszter támogatásával valósul meg,  Magyarország Európai Tanácsi elnökségéhez kapcsolódóan.

A konferencián nemzetközi szintű szakemberek, diplomaták, állami vezetők, a Nemzeti Tehetség Programban részvevő nyertes tehetségek, mentorok, instruktorok, művészek, szervezetek vesznek részt.

Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára is előadást tartott a konferencián, a társadalmi felzárkózás terültének egyik kiemelkedő programját, a Roma Szakkollégiumok rendszerét mutatta be. A helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a hátrányból induló fiatalokban a tehetséget is keresik és segítik kibontakozni.

A Szegedi Roma Szakkollégium hallgatói dalban mondják el mit jelent nekik és minden társuknak a szakkollégium:  https://www.youtube.com/watch?v=Q4mGmi8B4yc