A foglalkoztatási esélyek növelése szakíthatja meg a szegénység ördögi körét

A foglalkoztatási esélyek növelése szakíthatja meg a szegénység ördögi körét
A passzivitásra kárhoztató segély helyett a foglalkoztatás bővítése, ezen keresztül az esélyteremtés a kormány célja – mondta el Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a III. Országos Református Tájékoztatási Napon tartott nyitóbeszédében. Az egyházak aktív és cselekvő módon, jelentős szerepet vállalnak a közfoglalkoztatás során, ezen felül a helyi szerepvállalásukból adódóan rugalmasan és gyorsan tudnak reagálni a hátrányos helyzetű emberek érdekének védelmében, és ez emberi életeket képes változtatni – tette hozzá az államtitkár.
A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint ma. 2010 óta közel 12 százalékról 4,5 százalékra csökkent a munkanélküliség és az a célunk, hogy ezt a számot tovább csökkentsük, könnyítve és sikeresebbé téve a munkavállalást, hogy minél többen tudják a családjukat munkából eltartani.
Czibere Károly beszédében hangsúlyozta, a kormány elkötelezett olyan programok finanszírozásában, amelyek javítják a foglalkoztatási esélyeket és ezáltal megszakítják a nyomor és a szegénység újratermelődésének ördögi körét. A felzárkózási stratégiának éppen ezért áll a fókuszában a gyermekek esélyteremtése mellet a munka biztosítása, elsősorban az elsődleges munkaerőpiacon, hiszen a közfoglalkoztatás nem öncél, hanem a munkához jutást és a társadalmi felemelkedést elősegítő program. A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia egyik legfőbb eredménye a munkaerőpiaci integráció elősegítése, melynek hatására Európában Magyarországon a legmagasabb a foglalkoztatási ráta a romák körében.
Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány ismerve és elismerve az egyházak szerepét és munkáját a szociális szolgáltatások területén, támogatja az állami intézmények egyházi átvételét. A kormány célja, hogy az egyházak több lehetőséget kapjanak az intézményfenntartásban, mind az alapellátás, mind a szakellátás területén. A szociális ágazatban dolgozók bére növekszik, a következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek. A minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből származó többletkiadásokat elismerve a kormány úgy döntött, hogy egyházak és civil szervezetek teljes kompenzációt kapnak.