„Mindenki szívében van egy dallam” – Koncerten zenéltek a Szimfónia Programban résztvevő gyerekek

Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár alapelve, hogy az esélyt meg kell teremteni, a felzárkózásnak ez az egyik alapja. A kultúrában, a zeneművészetben hangszerekkel. Ezt a célt szolgálta a tavaly útjára indított Szimfónia Program, amely a zenei tehetséggel megáldott fiataloknak segített és segít idén is elindulni, kiteljesedni a zene világában. A Belügyminisztérium 500 millió forint keretösszeget bocsátott rendelkezésre a pályázatokhoz, melynek köszönhetően a leghátrányosabb helyzetű településeken – közel kétszáz helyszínen – több, mint 3000 gyermek vehetett hegedűt, és más hangszert a kezébe életében először és élhette át a közösségi zenélés élményét.

A Szimfónia Program egy olyan alapfokú zeneoktatási, nyílt pályázati program, amelyben 2020-ban közel 270 pályázó nyert támogatást.
A program küldetése az volt, hogy zenei eszközökkel segítsen a gyerekek és fiatalok szociális problémáin – önismereti és segítő beszélgetésekkel egybekötött – csoportos és egyéni zenetanítás, zenekarépítés útján. Ez a küldetés napjainkban kiterjed arra is, hogy a zene, a zenetanulás olyan lélekbalzsamként szolgáljon, mely megkönnyíti a vírushelyzet átvészelését.

Pályázni a Belügyminisztérium és a szakterület háttérintézményének, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) a honlapján keresztül lehetett ( www.tef.gov.hu ).

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a pályázat sikeres megszervezésében, lebonyolításában, különösen a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságnak, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak a módszertani munkát.

A pályázati évad végén sajtónyílvános koncerteken mutatják be a megszerzett zenei tudásukat a pályázatban résztvevő gyerekek, október közepén egy nagy koncerttel zárul a Szimfónia Program. Az első évadzáró koncertet idén Göncruszkán, a Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskola és Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola közösségi termében tartották, amelyet szeretettel ajánlunk figyelmükbe, az alábbi linken érhetik el: