“Mindenben érték van, küzdeni kell érte” – Kollégium Plusz tanévnyitó Budapesten

Hangos zsivaj, jókedvű gyerekek, tanárok várták a Kollégium Plusz program tanévnyitójára érkező vendégeket a Tapolcsányi Általános Iskola Kollégiumában. A Lélekzuhany Gospel Kórus szívet és lelket melengető előadására utalva Langerné Victor Katalin köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy minden gyerek érték, s törekednünk kell értékeik felfedezésére.
A Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkára azt mondta, hogy a 3. éve zajló Kollégium Plusz modellprogram megoldáskeresés, a legrosszabb helyzetben lévő gyerekek segítését, támogatását jelenti, a család megtartása mellett. Egyrészt megelőzés, hogy a gyereket ne emeljék ki a családból, megmaradjon az érzelmi biztonság, érzelmi kötődés, másrészt esélyteremtés, tehetséggondozás, a továbbtanulás, szakmaszerzés ösztönzése.
Langerné Victor Katalin hangsúlyozta, a 9 kollégiumban kiváló munkát végeznek, s arra törekednek, hogy minél több gyereket vonjanak be. A helyettes államtitkárság célja, hogy a Kollégium Plusz ne csak modellprogram legyen, hanem – csakúgy, mint a Biztos Kezdet Gyerekházak, a Tanodák és a Roma Szakkollégiumi Hálózat – állandó programként, hosszú távon, további kollégiumok csatlakozásával beépüljön a társadalmi felzárkózás rendszerébe.
Ezután az egyes kollégiumok mutatkoztak be.

Salgótarján: 25 gyerekkel foglalkoznak, számukra a kollégium az utolsó menedék, mert a családokban nem tudják biztosítani a megfelelő szociális, tanulási hátteret. Rengeteg programjuk van: tánc, festészet, foci szakkör, úszás, mozi- és színházlátogatás, kirándulás, erdei iskola, családi napok. Arra nagyon büszkék, hogy a családokkal szoros kapcsolatot tartanak.
Dunavecse: református kollégium, az egyházi nevelésre igen nagy hangsúlyt fektetnek. Irányított programjaik – mindennapi életre nevelés, segítőkészség erősítése, életviteli tanácsok, játék, sport, néptánc, utazások, kirándulások. A tanulmányi versenyeken a gyerekek igen szép eredményeket értek le. Nehézségként említették a szakemberhiányt!
Debrecen: látássérült gyerekekkel is foglalkoznak, 27-en vannak a kollégiumban. Személyre szabott oktatás, nevelés zajlik, szociális munkás munkatársuk nagyon sok családot keres fel, sok gyereknek tudnak segíteni. Szép eredményeket érnek el a tanulásban.
Tiszakécske: idén 19 gyerek van a kollégiumban. A kecskeméti tankerület képviselője sorolta a programokat, mert a tiszakécskei gyerekek, tanáraik, segítőik éppen moziban voltak, nem tudtak eljönni. Rengeteg programot szerveznek, a családokkal nagyon szerteágazó kapcsolatuk van.
Almamellék: főleg felújításokat hajtottak végre, gyönyörű lett a kollégium, jól felszerelt. A gyerekek dőzsölnek a szabadidős programokban, jó a kapcsolat a kaposvári egyetemmel, a hallgatók gyakran hospitálnak náluk, segítenek a gyerekek felkészítésében. Kiváló sporteredményeket érnek el.
Nyírtelek: alapítványi működtetésű, a Kedvesház pedagógia alapján, Lázár Péter szellemisége hatja át az intézményt. A tanulási, szociális feltételeket biztosítják a gyerekek sikeres életpályájához. Fontos számukra is a szülőkkel való intenzív kapcsolattartás.
Edelény: A Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet többcélú intézménye. Szakiskolai része 5 szakmában biztosít képzést, de van gimnáziumuk is. 22 gyerek a kollégiumban, amelyet felújítottak, rengeteg programot bonyolítanak, számos fejlesztő foglalkozást tartanak.
Nagybajom: idén 16 gyerekekkel indultak, /tavaly 23-n voltak/, lényeges a szülők együttműködése, a gyerekek látókörének bővítése. Olyan helyeket kereshetnek fel, ahová egyébként – szociális hátterük miatt – soha nem jutnának el. 4 testvért sikerült az utolsó pillanatban beemelni a programba, a legnagyobb fiú ma hegesztőnek tanul, öccsei is szépen tanulnak. Ilyen gyerekekért dolgoznak megszállottan a munkatársak.
Budapest: remek focicsapatuk van, nemrégiben a 12 év alatt minifoci-vb-n 4. helyezést értek el. Kihívták a nagybajomi csapatot egy mérkőzésre. Alapvetően gyermekvédelmi feladatot látnak el – mondta az igazgató, viszont fontos a tehetséggondozás. Európai tehetségpont címmel rendelkeznek. Rengeteg szakkörük van, jó gyakorlatként bemutatták a gyerekek motiválására alkalmas „koli-doli” rendszert.

Háttér:

A Kollégium Plusz küldetése

A program célja fenntartható, esélyteremtő, a társadalmi felzárkózást segítő plusz funkció modellezése, melynek révén át lehetne hidalni a gyermekjóléti rendszerben tapasztalható szolgáltatási hiányt, elősegítve így a gyermek családban történő nevelkedését.

A „Kollégium plusz” szolgáltatást olyan tanulók számára szükséges kialakítani, akik egyszerre igénylik a kollégiumi elhelyezést és a gyermekvédelmi prevenciót. A „Kollégium plusz” többletszolgáltatást nyújtó kollégiumok mindezeken túl nagy segítséget jelentenek a gyermekek veszélyeztetettségének megszüntetése, valamint a családból való kiemelés, a nevelésbe vétel megelőzése tekintetében.

A Kollégium Plusz program hazai forrásból, kísérleti jelleggel, modellprogramként indult, 3 tanévre tervezve. A fejlesztést monitoring vizsgálat kíséri majd annak érdekében, hogy az elért hatás mérhetővé váljon és az eredményes megvalósítást követően kiterjesztésre kerülhessen, már beépülve a hazai normatív finanszírozásba.

Bevont gyerekek száma

A 2017/2018-as tanévben 150 fő, a 6 intézményben (Budapest, Debrecen, Dunavecse, Nagybajom, Nyírtelek, Tiszakécske); a 2018/2019-es tanévben további 3 intézmény kapcsolódott be a programba (Almamellék, Edelény, Salgótarján), így több mint 250 fő volt a programban részt vevő gyermekek száma.

A gyermekek háromnegyede a 11-16 éves korosztályhoz tartozik, a kisebb korúak testvéreik által kerültek a programba. A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya 50% feletti, a roma gyermekeké – a beszámolók szerint – 40%. Sokan a gyermekjóléti szolgálat javaslatára kerülnek kollégiumba, mintegy 50%-uk helyi lakhellyel rendelkezik.

A sikeres Kollégium Plusz program a jövőben is folytatódik.

Összeállította: Belügyminisztérium, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság