Megtartották az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves konferenciáját

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkársága az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében éves konferenciát tartott, amelyen a résztvevők megismerhettek számos, európai uniós forrás segítségével megvalósított EFOP projektet.
Dr. Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár köszöntőjében kiemelte, hogy a kormány a népesedési helyzet megoldását nem a bevándorlásban, hanem a magyar gyermekes családok támogatásában, a tervezett gyermekek megszületésének segítésében látja.

Ezért indította el a gyermekes családok támogatásáról és védelméről szóló nemzeti konzultációt is, ami most arra ad lehetőséget, hogy a magyar emberek is kifejezhessék véleményüket a feltett kérdésekben, majd a beérkező vélemények figyelembevétel kezd a kormány további családtámogatási intézkedések részleteinek kidolgozásához. Az EFOP a közel ezermilliárd forintos rendelkezésre álló keretből a társadalmi együttműködés előmozdításához, a szegénység és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemhez több mint 620 milliárd forintot, a készségfejlesztéshez, az oktatásba és a képzésbe, többek között a szakképzésbe történő beruházásokhoz közel 330 Mrd Ft értékben biztosít forrást.

Vitályos Eszter államtitkár előadásában hangsúlyozta, hogy Magyarország Kormánya – európai uniós források bevonásával is – az elmúlt nyolc esztendőben jelentős forrásokat biztosított az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó szociális, oktatási, egészségügyi, valamint kulturális fejlesztésekre. A konferencia rámutatott arra is, hogy a hazai fejlesztések mellett az EFOP keretében a Kormány biztosítani kívánja a határon túli magyarok támogatását is, elősegítve fennmaradásukat. Ennek érdekében az EFOP célterületei között szerepel a transznacionális együttműködések fejlesztése, amelynek keretében több mint 100 projekt valósult meg határon túli magyarok bevonásával.

A konferencián az operatív program végrehajtásában érintett szakterületek, államigazgatási szervek és háttérintézmények mellett a fejlesztések tényleges megvalósítói is átadhatták tapasztalataikat.