Megemlékezés Szentandrássy István, Kossuth-díjas roma festőművész halálának évfordulóján

A magyar kormányzat, a Belügyminisztérium, képviseletében Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, valamint Ficz Emma, a Helyettes Államtitkárság munkatársa koszorúval emlékezett meg a Kossuth díjas roma festőművész, Szentandrássy István sírjánál, halálának egy éves évfordulóján.

A tavaly elhunyt festőművész munkásságát 1996-ban Pro Urbe Budapest –díjjal, 1999-ben Kisebbségekért-díjjal, majd 2012-ben még rangosabb állami kitüntetéssel, Kossuth-díjjal ismerték el.

Hosszú, évtizedeken át húzódó, türelemmel és méltósággal viselt betegséggel küzdött a roma származású művész. Élete nehéz sorból indult: gyermekként állami gondozottként nevelkedett és nőtt fel Tiszadobon. A festészettel – és roma identitásával, a roma kultúrával – kisfiúként, egy gyermektáborban ismerkedett meg, Péli Tamás lett a mestere.

Zaklatott, drámai hangvételű kompozícióin a cigányság ősi, balladisztikus hagyományai és alakjai elevenednek meg.

Műveiből számos kiállítás nyílt – az első 1982-ben, mentora, Péli Tamás és Kovács József költő segítségével – hazánkban Székesfehérváron és Budapesten, de a világ nagyvárosaiban is, többek között Bécsben, New Yorkban, Prágában, és Münchenben.

A Magyar Kormány és a magyar közélet nevében – megköszönve mindazt, amit adott nekünk – az alábbi szavakkal búcsúzott a roma festőművésztől a Belügyminisztérium helyettes államtitkára:

„Megfestetted a saját balladádat, az árvaságodat, a betegségedet, a hitedet és a bátorságodat. Kicsiként ágyhoz kötött betegként jöttél rá, hogy az ürességet meg tudod tölteni, és, hogy a rajzaid megelevenednek és üzenni tudsz velük. Festő lettél, pedig író szerettél volna lenni. A szavaknak is nagy mestere lettél, ahogy a színeknek is, pedig nem jártál hivatalos festő iskolába, de 18 éven keresztül szívtad magadba Péli Tamás tudását. Mester lettél. A legnagyobbak közé jutottál, a legnagyobb alázattal.

Amikor egyszer beszélgettünk, azt mondtad, hogy az identitás olyan, mint a levegővételhez való jog. Úgy élted meg a cigányságodat, úgy tudtál beszélni a cigányságról, az identitásról, mint éltető erőről, hogy ahogy Téged hallgattunk, mi a magyarságunkra is egyre büszkébbek lettünk. Nem elvettél, ahhoz, hogy neked legyen, hanem adtál, hogy mi is és te is, a nemzeted is több lehessen.

Örökséget hagytál ránk, amit nem szabad eltékozolnunk, hanem továbbadnunk, elmondanunk, hadd lássák és hallják, amit alkottál. A képeid maradandók, de nekünk feladatunk, hogy a szavaidat is megőrizzük.”

Forrás: www.szentandrassy.hu