Megemlékezés az 1990-es marosvásárhelyi „fekete márciusra”

1990 márciusa „fekete márciusként” vonult be a magyar és román történelembe, amikor is a magyar kisebbség és a románok közötti ellentétek véres harcokba torkoltak, és amelybe a helyi romák is a magyar kisebbség segítségére sietve bekapcsolódtak. Marosszentgyörgy lakói úttorlaszokkal próbálták akadályozni, hogy a távoli falvakból jött, felhergelt román parasztok autóbuszai Marosvásárhelyre bejussanak.

1990 márciusában Marosvásárhely még többségben (52%) magyarlakta település volt, a románok aránya a lakosság felénél kisebb volt (48%). A harcoknak öt halottja – három magyar és két román – és 278 sérültje volt. A zavargásokat közvetlenül kiváltó, egyik ok az volt, hogy a magyarság az anyanyelvi oktatás megteremtéséért tüntetett, de az események igazi kivizsgálása a mai napig nem történt meg.

A súlyos incidensnek valós következménye román részről nem lett, csak magyar, illetve cigány nemzetiségűeket ítéltek el. Feltűnő sietséggel bíróság elé állítottak csendháborítás, hangoskodás vádjával hét magyar roma származású személyt március 29-én.

Másnap, március 30-án már ítéletet is hirdettek: Puczi Kozák Ernő és Kalló Géza 3-3 hónap munkahelyen letöltendő büntetést (javító-nevelő munka), a többiek 3–5 hónap börtönbüntetés kaptak (Grecui Béla 5 hónap, Horváth Stefan 5 hónap, Puczi Kozák Géza 4 hónap, Puczi Kozák Sándor 3 hónap, Carculea György 4 hónap börtönbüntetés). A felbujtók, illetve a támadásokat végrehajtók közül azonban senkit sem vontak felelősségre.

Az események után Marosvásárhely lakossága drámai módon csökkenni kezdett, számos magyar nemzetiségű inkább elköltözött, sokan Magyarországra telepedtek át. Azóta a magyarság már csupán kisebbséget alkot a városban.

Ez alkalomból állítottak emlékművet a hétvégén a Marosvásárhellyel összeépült Marosszentgyörgyön az áldozatoknak, a sebesülteknek és a meghurcoltaknak tisztelegve. Az emlékművet magyar, roma és egyetemes jelképekkel díszítve a helyi római katolikus és református temető határán helyezték el.

Dr. Semjén Zsoltnak, Magyarország nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettesének az alkalomra küldött üzenetét Tóth László csíkszeredai főkonzul olvasta fel.

Langerné Victor Katalinnak, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárának a megemlékező beszédét Dr. Szakács F. Sándor a szakterület egyházi és civil ügyekért felelős koordinátora tolmácsolta, melyet az alábbiakban közlünk:

Marosszentgyörgy, 2021. március 27.

1990 fekete márciusa / Magyar-Roma emlékműavatás

Tisztelt Elnök Úr, Polgármester Úr, tisztelt Szervezők, kedves Egybegyűltek!

Puczi Béla 1990 fekete márciusán, Marosvásárhely főterén azt kiáltotta: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!”. Puczi Béla kiáltása azóta szállóigévé vált, hiszen szabadságvágyban fogant egy olyan korszak végén, amelyben kisebbség tagja lenni másodrendűséget jelentet.

Cigányság és magyarság – két kisebbségben élő, de bátor emberi közösség, mely ugyanannak a nemzettestnek a része – összefogott 31 évvel ezelőtt, történelmének egy meghatározott pillanatában, hogy jogos szabadságvágyukat fejezhessék ki… és üldöztetés lett a részük. Pedig nem tettek mást, mint a kommunista elnyomás utáni euforikus hangulatban örömüket fejezték ki egy szebb és jobb jövő reményében.

2000 évvel ezelőtt a kereszténység alapítója ezekben a napokban végigjárta a jeruzsálemi keresztutat. Tudta, hogy a keresztút minden nép, ország és emberi sors szerves részét képezi. Miközben cipelte keresztjét, odaszólt a siratóasszonyokhoz: ne engem, hanem fiaitokat sirassátok. Tudta, hogy a keresztet századokon és évezredeken át hordozni kell, mivel az Igazságot mindig keresztre feszítik. A közelgő húsvét misztériuma egyben azt is hirdeti számunkra, hogy akik az igazságot szolgálják, azokat üldözni fogják.

Mint Puczi Bélát és társait.

1990 fekete márciusáról Béla sógora számolt be részletesen 2019 márciusában Újpesten, a felzárkózási témakörben tartott első fórumunkon. Lőrinczi József tanúságtétele felidézte a múltat és kötelezett bennünket, hallgatókat, hogy tiszteletünket fejezzük ki tér és idő távlatából mindazoknak, akik vállalták a helytállást és a megpróbáltatásokat, mert tudták: a közösségeink hosszútávú jövője fontosabb a személyes érdekeknél és a pillanat semmittevő nyugalmánál.

Minden nép annyit ér, amennyi értéket magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a saját erejével tudja táplálni” – vallotta Erdély nagy tanítója, Márton Áron püspök.

Cigányság és magyarság a Kárpát-medence életterének szerves részét képezi. Életterét saját erejével táplálja és tartja fenn századok óta. Az elmúlt száz év egyént és közösséget próbáló tragédiáin keresztül, mindkét nemzetrész értékeket termelt ki magából és hozzájárult mindahhoz, ami ma a Kárpát-medencét jellemzi: visszaállítani a gondolatok-szavak-cselekedetek összhangját, ahol az ember azt mondja, amit gondol, s azt cselekszi, amit mond; mivel csak így válhatunk múltunkat ismerő és jövőnk felé reménnyel tekintő, hiteles emberré.

Ahhoz, hogy közös jövőt tudjunk felépíteni, szükségünk van 3 dologra:

  1. a múlt ismeretére
  2. a jelenben hozott célszerű és pontos döntésekre
  3. erőforrásaink behatárolására céljaink elérése érdekében.

A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiánk, mely azt a jövőt tervezi, melyben Puczi Béláék hittek, alulról építkezik. A társadalom alapszövetein keresztül. A családok, mint a társadalom alapsejtjeinek védelmén keresztül. A stratégia célkitűzéseivel, beavatkozási irányaival és intézkedési terveivel megerősítjük a magyar kormányzat elkötelezettségét a szegénység felszámolása és a cigányság felemelkedése mellett.

A cigányság felzárkózása területén csakis a szakértelem és az elköteleződés ötvözésével lehet sikereket elérni. Azért dolgozunk a hosszútávú közös stratégiánk megalkotásán, hogy megadjuk annak az esélyét, hogy a mélyszegénységben élők visszakerüljenek a munkaerőpiacra, és nemzeti közösségünk hasznos és értékes tagjaivá váljanak. Puczi Béla és társai arra sarkallnak bennünket, hogy megváltoztassuk a szemléletünket: ez a szemléletváltás érint bennünket, döntéshozókat, de érinti a közösséget is, romákat, nem romákat, határon túl és innen egyaránt.

Az erdélyi magyar ajkú romák fontos identitásformáló pillanata volt, amikor 1990-ben a marosvásárhelyi véres eseményeken a magyarság oldalán álltak ki. Az erdélyi magyarság is erőforrásnak tekintheti a magyar ajkú cigányokat, akik nagymértékben hozzájárulhatnak a magyar iskolák fenntartásához, a magyar anyanyelv és kultúra megőrzéséhez. A magyarországi és a határokon kívül élő magyarok összetartozása ki kell terjedjen a magyar ajkú cigányokra is. Nemzetpolitikai stratégiánk is kitér ennek jelentőségére. A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia pedig egy olyan, európai viszonylatban is kiemelkedő színvonalú dokumentum, mely minden ágazatban (oktatásban, foglalkoztatásban, egészségügyben, lakhatásban, a szemléletformáláson keresztül a kultúrában is) meghatározza azokat a célokat és intézkedéseket, mellyel Magyarország Kormánya az elesettek felemelését garantálhatja a Kárpát-medencében. Az elesettekét, legyenek azok határokon innen vagy túl élők: magyarok, romák, roma magyarok, magyar romák. A szakpolitikai elveink és céljaink túlmutatnak az országhatárokon: sokat tanulhatunk egymástól állami vezetők, egyházi emberek és civilek egyaránt. Ennek érdekében szervezzük szakfórumainkat immár az egész Kárpát-medencében.

Olvastam nemrég az erdélyi magyarság tízparancsolatát:

  1. Ragaszkodj az anyanyelvedhez!
  2. Légy hű őseid kultúrájához!
  3. Szeresd a családodat!
  4. Őrizd meg vallásodat!
  5. Ragaszkodj a tulajdonodban levő házhoz és földhöz!
  6. Ne vándorolj ki szülőföldedről!
  7. Becsüld meg a veled együtt élő más népeket!
  8. Tanulj szüntelenül, műveld magas szinten hivatásodat!
  9. Magánéletedben törekedj megbecsülésre, sikerre, de vedd ki derekasan részedet a közügyekben is!
  10. Szavakban és tettekben légy igaz, őszinte, önzetlen és egyenes ember!

Ha sikerül ezeket a parancsokat betartanunk, akkor Puczi Béla és társai megpróbáltatásai nem voltak hiábavalók. Akkor – stratégiánk segítségével – valóban eljön az az idő, amikor az 1990-ben érzett euforikus hangulat és szabadságvágy visszatér.

Minden nép annyit ér, amennyi értéket magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a saját erejével tudja táplálni”.

Kívánom mindannyiunknak, hogy értékeinket ki tudjuk termelni, a ránk bízott életteret tudjuk belakni és saját erőnkkel, egymással összefogva táplálni.

Végezetül idézzük Alaptörvényünket, mely a jövőbe vetett hitünk záloga:

„Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra. Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot. Alaptörvényünk , jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között…”

Langerné Victor Katalin

felzárkózásért felelős helyettes államtitkár

Belügyminisztérium