Még több résztvevővel folytatódott Véménden a „Magyar Nemzeti Roma Platform”

Még több résztvevővel és ismét személyes jelenléttel folytatódott a héten a „Magyar Nemzeti Roma Platform”: Véméndre és az ország déli részébe, Baranya megyébe látogatott a társadalmi konzultációs rendezvény, melyet Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára képviseletében Sörös Iván főosztályvezető nyitott meg.

A konzultáción köszöntő beszédet mondott még Dr. Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, Szalonna Zoltán, Véménd polgármestere és Sárközi József, a Baranya Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Dr. Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke

Az elhangzott előadások ezúttal is értékes szakmai ismeretet nyújtottak a jelenlévők részére: a társadalmi felzárkózáspolitika aktualitásait Sörös Iván, a szakterület helyettes államtitkárságának a főosztályvezetője, majd a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság felzárkózáspolitikában betöltött szerepét Horváthné Nóth Edit, a Dél-Dunántúli Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság vezetője ismertette.

Kiss Dávid, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakmai munkatársa a felzárkózó települések hosszú távú fejlesztési programját mutatta be, kiemelve hogy rendkívül fontos a „jól segítés”: a felzárkózásban nem elegendő úgy segítséget nyújtani, hogy a lemaradottak még mindig mögöttünk legyenek; oly módon kell őket segíteni, hogy a hátrányukat valóban, ténylegesen ledolgozhassák, behozhassák, és velünk, a segítőkkel egy szinten lehessenek.

Majd Szabó-Fazekas Ildikó, a helyettes államtitkárság munkatársa a 2021-2027. időszakra vonatkozó, tervezett társadalmi felzárkózási programokról szóló beszámolóját hallgathatták meg a meghívottak.

Ezt követően az „Akik köztünk élnek és dolgoznak a megyében” címmel prezentációkat mutattak be a helyi jógyakorlatokat ismertetve, a helyi kisebbségi önkormányzatok munkáját mutatták be a roma kisebbségi önkormányzatok vezetői: elsőként Orsós János, a Véméndi Roma Nemzetiségi Önkormányzatét, majd Felföldi Szidónia, a Szalántai Roma Nemzetiségi Önkormányzat tevékenységéről számolt be.

Végül Ócsárd községet és a Polgármesteri Hivatal munkáját ismertette a település polgármestere, Keserű Zoltán.

A rendezvény gyermekek zenélésével zárult

A rendezvény szakmai konzultációt követően gyerekek zenélésével zárult, amely a soron következő alkalommal Észak-Magyarországon, Vilmányban fog folytatódni.