Konzultáció a Felzárkózási Stratégiáról Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében immáron második alkalommal megrendezett Roma Platform rendezvényen a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózási szakterülete mellett részt vett Baracsi Endre a megyei közgyűlés alelnöke, valamint Lakatos István a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
A konferencián bemutatásra kerültek a megyében működő felzárkózási jó gyakorlatok. Dr. Péter Zoltán ismertette a Kántorjánosi településen zajló komplex telepprogram eredményeit. Barkaszi Judit a Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület elnöke az Egyesület által végzett Biztos Kezdet Gyerekház, Tanoda, valamint közösségfejlesztő tevékenységeket mutatta be. A jelenlévők megismerhették továbbá a Nyíregyházán működő Evangélikus Roma Szakkollégium munkáját. A rendezvényen részt vettek a programokat működtető munkatársak, valamint a Roma Szakkollégium végzett hallgatója is.
A Máltai Szeretetszolgálat szakmai munkatársa Kiss Dávid a Felzárkózó települések” hosszú távú fejlesztési programjáról beszélt, kiemelve azt, hogy nagyon fontos, hogy a szegénységben élő gyermekek is jussanak hozzá a megfelelő minőségű szolgáltatásokhoz.
A magas számban részt vevő  Szabolcs-Szatmár-Bereg megye roma vezetők, civil szervezetek is hangsúlyozták a telepprogramok fontosságát, valamint az oktatásba való befektetést.
A megyében zajló, jó gyakorlatként bemutatott felzárkózási programok előadásai után a résztvevők szakmai konzultáció keretében az előkészítés alatt álló 2030-ig szóló Felzárkózási Stratégiáról, a megyei felzárkózási programok tapasztalatairól, valamint a 2021-2027-es programozási időszakban tervezett fejlesztésekről folytattak szakmai vitát.