Gyorsabban, magasabbra, erősebben! Hajrá Tanodások! – Olimpiát rendeztek Ibrányban

A Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága a hátrányos helyzetben élőknek nemcsak a munkához jutását, az oktatási körülményeinek javítását segíti, az életkörülményeinek az emelését tarja szem előtt, hanem a testmozgást, a sportot, a szabadidő hasznos, aktív eltöltését is támogatja.

Ibrányban, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis településen immár harmadik alkalommal rendeztek a Tanodák, illetve az oda járó és ott tanuló gyermekek részére Olimpiát. Erre az Olimpiára azonban nem kell hosszú négy éveket várni, évente megszervezik a helyi Tanoda vezetői.

Idén augusztus 28-án is több száz fiatal versenyezhetett, mérhette fel tudását, erejét, ügyességét a sportpályákon. A rendezvényen részt vett a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin is.

Tanoda Olimpia Ibrányban (Fotó: Kohut Árpád)

Köszönjük a helyi Iránytű Tanodának és a Magyar Teqball Szövetségnek a szervezést és a segítő együttműködést, hogy lehetővé tették a rendezvény létrejöttét, amely több száz kisgyermeknek hozott örömet és sportsikereket az életébe!

Tanoda Olimpia Ibrányban (Fotó: Kohut Árpád)