Emmi: a tárca mentette meg a bezárástól a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumot

Budapest, 2019. április 25., csütörtök (MTI) – “A napokban megjelent álhírekkel szemben” az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) mentette meg az azonnali bezárástól az egyébként nem állami fenntartású, buddhista közösség által alapított, sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumot – írta a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Közlésük szerint erre úgy került sor, hogy azonnali, előre hozott támogatásban részesítették az intézményt, amelynek a hatályos köznevelési szerződés összegén felül további 23,5 millió forint támogatást biztosítottak a tanév sikeres lezárása érdekében.
“A tárca nyitott arra, hogy állami fenntartásba vétellel garantálja az iskola további működését, ezt azonban csak a gimnázium jelenlegi fenntartójának kérésére teheti meg” – emelték ki.
Azt írták, az intézményt fenntartó Dzsaj Bhím Triratna Buddhista Közösség januárban azzal fordult a minisztériumhoz, hogy az iskola súlyos anyagi nehézségekkel küzd, és amennyiben nem kap azonnal további támogatást, márciusban kénytelen lesz bezárni.
“Ez a pénzügyi helyzet annak ellenére alakult ki, hogy a jogszabály alapján járó támogatásokon felül az intézményfenntartó jelentős, további állami támogatást kapott”: mint minden magánintézmény, jogosult a bértömegalapú állami támogatásra, ezenfelül köznevelési szerződés alapján évente plusz 34,5 millió forintot kap, így kiemelt finanszírozásban részesül. Ez a szerződés jelenleg is hatályos. Az iskola kollégiumfejlesztésre is kapott korábban 100 millió forintot a tárcától – írták.
A közlemény szerint az állam felelősen ügyel a gimnázium fontos tevékenységének továbbvitelére. A minisztérium jelezte: mivel a fenntartó a kiemelt finanszírozás ellenére is folyamatosan anyagi nehézségekkel küzd, és jelentős tartozásokat halmozott fel, az intézmény jövője szempontjából az állami fenntartás lenne a megoldás.
Amennyiben az iskola ezen megoldás mellett dönt, a tankerületi feladatellátás rendszerében az Emmi garantálni tudja a működését, “természetesen a jelenlegi tanári állomány, a jelenlegi pedagógiai program és az intézményre jellemző sajátosságok megtartásával együtt”.
Az állami fenntartásba vételre tehát csak a gimnázium fenntartójának kérésére kerülhet sor – összegzett a minisztérium.
geg \ bhi \ kvs

MTI 2019. április 25., csütörtök 14:46