Az együttműködés az egyetlen járható út

Minden érintett együttműködése szükséges a sikeres felzárkózáspolitikához. Azonban nem lehet csak romákra és csak nem romákra bízni a felzárkózás ügyét. Itt közös munkára van szükség az eredményesség érdekében. – részletezte Balog Zoltán miniszter a március 27-i Roma Koordinációs Tanács ülésén.A Roma Koordinációs Tanácsot 2011-ben hozták létre, hogy minél több szereplőt vonjanak be a romastratégia elkészítésébe, megismertetésébe és végrehajtásába. A testület tagjait romaszervezetek delegálják, de vannak a Magyar Tudományos Akadémia, az egyházak, a munkaadók és a munkavállalók képviselői, a romaönkormányzatok, civil szervezetek, az ombudsman, a Központi Statisztikai Hivatal, az Egyenlő Bánásmód Hatóság és az Országgyűlés szakbizottságának képviselői is.Miniszter úr szerint a járásokig kell építeni a kapcsolatokat, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban tudjon eljárni a tanács felzárkózás ügyben. Miniszter Úr a „Nő az esély” program sikeréről is beszélt. Elmondta, hogy közel 3000 roma nő képzését tette lehetővé. Az EMMI szeretné tovább folytatni a projektet. Kiemelten beszélt a romák médiában való szerepléséről és egy már másodjára induló projektről, a „Kapcsolódj be a közvetítésbe”. Szakmai gyakornoki program, mely elsősorban roma, vagy hátrányos helyzetű diákok jelentkezését várják. Amitől még vonzóbb ez a pályázat, hogy ösztöndíjat is kapnak majd a gyakornokok. Balog Zoltán miniszter kitért az Antiszegregációs Kerekasztal megalakulásának okára. A Kerekasztal feladata nem csak a szabályok megalkotása, hanem megoldáskeresés az aktuális problémákra.A felzárkózás ügy egy komplex, több szálon futó intézkedések sorozata. Ebben a sorozatban minden szinten ki kell vennie a részét mindenkinek. Miniszter úr szerint a mélyszegénységben élőket és a legfelsőbb réteget kell egymáshoz közelíteni. Ehhez azonban minden osztálybeli segítségére szükség van.