Alumni találkozó 2018. november 23-24-én Budapesten

2018. november 23-24-én került sor az immáron 6. alkalommal megtartott roma szakkollégisták alumni találkozójára. A rendezvényen részt vett Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár és Fixl Renáta a Hanns Seidel Alapítvány igazgatója, aki a találkozó fő támogatója volt. Helyettes Államtitkár Asszony és Igazgató Asszony a konferenciát megnyitották, köszöntőt mondtak, és a találkozó egész ideje alatt bekapcsolódtak a pályakezdő roma értelmiségieknek szánt előadásokba. A rendezvényen közel 40 fő volt szakkollégista vett részt az ország különböző részéből.
Az eseményre a jelenleg működő 11 szakkollégium diplomával rendelkező hallgatóit hívta meg a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság és a hallgatók által megválasztott Alumni Bizottság. A találkozó témája ez alkalommal a kommunikáció és a közélet volt, így a résztvevők élőszituációs kommunikációs tréningen, tudatos egészségmagatartás workshopon vehettek részt a témában jártas szakemberekkel, és megismerkedhettek a Mathias Corvinus Collegium programjával, mely többek között a fiatalok közéleti szerepvállalásával is foglalkozik. Az Alumni Bizottság az előttük álló közös munkával kapcsolatban javaslatokat fogalmazott meg és gyűjtött össze az alumni hallgatóktól. A találkozó zárásaként Molnár Ferenc Caramel énekessel beszélgetett Szily Nóra újságíró. A résztvevők kérdései, hozzászólásai, aktív, tartalmas, szeretetteljes és bensőséges beszélgetést eredményeztek az előadóművésszel. Az alumni találkozó befejezésével azonnal elkezdődött a következő időszak tervezése, a következő találkozó előkészítése.